11. Fejezet. Totálkár

2010 április 5. | Szerző: kispapa51 |

Lehet, hogy a rendkívüli csillagászati együttállás – a napfogyatkozás miatt történt az egész. Aznap délelőtt egy csillagásszá lett gimnáziumi osztálytársa okított a tévében a különleges jelenségről. Meg is lepődött, milyen nagy ember lett a szemüveges kis snájder gyerekből, akit harminc éve nem látott.

Siófokról – ahol teljes volt a napfogyás, – olyan ovációt közvetítettek, mintha legalábbis marslakók érkeznének a földre. Miki sötét napszemüvegben az ablakból figyelte a jelenséget – Budapesten nem volt teljes a jelenség, de valóban kísérteties volt a félhomály.

Zsanival ezen a különleges augusztusi nap délutánján, a Tétényi úton, a Kondorosi úti uszodába igyekeztek, a sötétkék Mercivel. Az automata kocsiban nem kellett kuplungolnia, így Miki általában bal lábát egy kicsit felhúzta, hogy kényelmesebben üljön. Az Andor utca előtt észrevette, hogy a forgalmas kereszteződésben sárgán villog a lámpa, ezért kicsit lassított, majd észrevette a balról jövő szürke Hondát. A szemközti oldalon éppen nem jött semmi, így a szürke kocsi balról nagy lendülettel már benn is volt a kereszteződésben.

Csak megáll, hisz én vagyok a főútvonalon… – gondolta, de a Honda nem állt meg! Még csak nem is lassított.

A helyszínelők szerint, kábé hatvannal rohant bele a bal oldalába, pont a vezetőülésnél, olyan erővel, hogy a Mercedest felnyomta a járdára, ahol kidöntöttek egy forgalmi jelzőlámpát, a Honda eleje teljesen összetört, a Merci motorteréből füst tört elő. Zsani megijedt, és pánikszerűen kiugrott a kocsiból. Mikinek meg beszorult felemelt bal combja a behorpadt ajtó és a fakormány közé, – alig bírta kihúzni. Eléggé fájt a combja, de úgy érezte nem törött csontja. Hiába próbálkozott, a sérült ajtó nem akart kinyílni, így átmászott az anyósülésre és a jobb oldalon szállt ki.

Addigra már egész kis tömeg gyűlt össze. Tétován nézték a totálkáros kocsi roncsait, amikor valaki tapasztaltan felnyitotta a Merci motorház tetejét, és leszedte a sarukat az akkuról, – nehogy kigyulladjon!

A Honda vezetője, – egy idősebb férfi – lefejelte a kormányt, és a szélvédőt, eltört a szemüvege, és véres homlokát törölgette. Magánál volt, de nem tudott mozogni. Zavartan mondogatta:

–         Szemembe sütött a nap – azt hittem zöld a lámpa… A mentő elég gyorsan megérkezett, és szirénázva vitte el.

A nézelődők közül valaki megszólalt:

–         Szerencséjük, hogy ilyen nagy, német autóban ültek. Más kocsinak bement volna a kardánbokszig a Honda.

A Mercinek csak egy kicsit hajlott be a bal első ajtaja. Később derült ki, akkora volt az ütközés, hogy az alsó kardánalagút kifliben meghajlott. A vastag küszöb és az erős ajtó mentette meg. Ebben a kocsiban még volt anyag.

Rendőrségi helyszínelés, szondázás, kikérdezés. Szerencsére nem ivott semmit. Elég egyértelmű volt a forgalmi helyzet. Megvárták, míg a trailer elszállítja a Mercit. Akkor ültek benne utoljára!  A roncsot eladta, de Zsani egy év múlva találkozott vele valahol a városban, megismerte a rendszámot, – ezek szerint valaki azért megcsináltatta a totálkáros kocsit. Ez volt a második Mercedese. Az elsőt ellopták, fél év múlva vett egy harmadikat. Szerette ezt a biztonságos márkát.

Aznap benne voltak a híradóban is. Miklós a kárrendezésig vett egy régi 120-as Skodát, jó fél évig azzal járt. Elég érdekes volt a nagy, kényelmes autó után egy régi csotrogánnyal járni, de Miki már hozzászokott. Minden autótörése után egy darabig régi Skodával járt. De valahogy úgy érezte, Zsaninál sokat csökkent az ázsiója…

Valami lehet ezzel a Tétényi úttal. Karmikusan veszélyes hely. Tizenöt évvel ezelőtt, majdnem ugyanezen a helyen, – az Albertfalva utcánál – egy Zastava jött bele majdnem úgyanígy, balról. Az se adta meg az elsőbbséget. Akkor egy Ladával volt, az is totálkáros lett. Akkor is egy lánnyal volt. Akkor is egy régi Skodával járt utána jó darabig.

Zsani aznap még órák múlva is remegett, nagyon megviselte a karambol. Odabújt hozzá, és sírt. Sajnálta az autót, nagyon szerette. Aznap nem volt szex.

Azért a szerelem továbbra is tombolt. Zsani akkoriban végzett a főiskolán, a diplomaosztón nagyon szépen nézett ki. Sokat fogyott az utóbbi időben, talán a vizsgastressz miatt, de fogyókúrázott is. A két évvel azelőtt megismert kis duci lányból, egy karcsú, hosszú combú, csinos, szőke bombázó lett. Már megvolt a munkahelye is: egy holland cégnél helyezkedett el marketing gyakornokként. Nagyon igyekezett, hogy minden szempontból megfeleljen főnökeinek és a multicég nem kis követelményeinek. Egész jól keresett, és Miki majd elájult, amikor szerelme, első fizetéséből, születésnapjára egy aranyórával ajándékozta meg.

Minden nyáron az Adrián nyaraltak, Miki nagyon szeretett a horvát tengerpartra járni. Amikor annak idején még javában zajlott a délszláv háború, – a szerbek Dubrovnikot lőtték, – ő már családjával az Isztrián nyaralt. Zsanival mindig közösen fizették a nyaralást. Egyik évben Porecban, következő nyáron Splitben nyaraltak.

Utazásaik közül örökre emlékezetes marad számára, amikor egyik ősszel Münchenben városnézés során Zsani valamin megsértődött, előrerohant, és eltűnt… Miklós jó egy óráig várta, kereste a főutcán, hátha csak viccel és előbújik valahonnan, de csak nem került elő. Ekkor arra gondolt, lehet, hogy visszament a parkolóházba a kocsihoz, – de ott se találta. Ismét vissza a főutcába, de a lány sehol. Kezdett aggódni, hiszen Zsaninál se pénz, se útlevél nem volt. Jó késő este volt, már kezdett kétségbe esni, mehet a rendőrségre, – mikor egyszer csak meglátta szerelmét egy kirakat előtt, azon a részen ahol elvesztették egymást. Zsani a nyakába ugrott, és sírva fakadt. Kiderült, ő is végigjárta ugyanazt az utat többször a parkoló és sétálóutca között, csak úgy látszik más időpontban. Ismét szent volt a béke és a szerelem.

Volt néhány közös daluk: először Stevie Wonder: „I just call to say I love you” slágerére olvadtak el tánc közben, aztán a „Sírni tudnék, annyira szeretem őt” kezdetű dalt énekelte neki a lány szerelmes tekintettel. Ettől kezdve ahányszor megszólalt a rádióban, mindig együtt énekelték.

Aztán sajnos jöttek a problémák is: először, ahogy a legtöbb szerelmesnél előfordul, Zsani is birtokolni akarta szerelmét. Mindenre és mindenkire féltékeny kezdett lenni, de legfőképp Miki fiaira. Kezdetben minden pénteken Bálinttal – akit elég ritkán látott – hármasban mentek moziba. Aztán Zsani valamin megsértődött, és többé nem jött velük. Máskor Marci fia, és néhány barátja jött föl hozzájuk kicsit iszogatni. Nem ült le közéjük, inkább tüntetően elvonult. Mindig nagy problémát jelentett számára Zsanival majdnem egykorú fiai, és szerelme közti figyelem megfelelő elosztása.

A lány féltékenységét jól szimbolizálta az az eset, mikor egyik alkalommal Miki barátaihoz készült, de Zsani alig akarta elengedni. Odavonta az ágyhoz, lehúzta a nadrágját, és gyorsan leszívta, – mint mondta – így kevésbé kívánja majd a szexet, és nehogy ezt valaki más tegye meg…

Aztán ahogy Zsani elkezdett dolgozni, megfordult a helyzet. Jól érezte magát a fiatal kollektívában, s egyre több időt töltött egyedül kollégáival, munkaidő után is. A hihetetlenül féltékeny lány, aki eddig minden percet vele akart tölteni, most egyre később járt haza. Szerdánként pedig fiatal munkatársaival beültek egy pubba, ilyenkor mindig nagyon későn járt haza, s most már a férfi kezdett féltékeny lenni. Egyik alkalommal, Zsani azt ígérte este tízre otthon lesz. 11 is elmúlt már, majd éjfél, – Zsaniról semmi hír. Miki aggódni kezdett, és egy sms-t küldött – semmi válasz. Csak éjjel egy óra után jött haza, s akkor is nagyon rosszkedvű volt. Mikor leültek beszélgetni, kiderült, néhány fiatalabb kollégája letámadta szokatlan kapcsolata miatt:

–         Tiszta hülye vagy, hogy egy majdnem harminc évvel idősebb hapsival élsz együtt. – mondta egyik munkatársa.

–         Ennek semmi értelme. Gondolj csak bele mi lesz tíz, húsz év múlva. Egy impotens vénember mellett ébredsz fel. Ezt akarod?

Zsani kétségbeesetten igyekezett megvédeni szerelmüket, de a sok ifjú titánnal nehezen boldogult.

–         Hallottam nem ő fizette az adriai nyaralásotokat sem. Ha már ilyen fiatal, csinos barátnője van, legalább hívjon meg nyaralni, az a sóher! – cukkolta egy fiatal kolléganője.

Mindketten eléggé elkeseredtek, s ezen aznap a gyengéd, szerelmes, vigasztaló szex sem segített. Zsani valószínűleg nem tudta túltenni magát jóakarói megjegyzésein, mert egyre inkább megváltozott. Hirtelen sértődések, hisztérikus rohamok és kemény megjegyzések váltogatták egymást.

Miki közben vett egy telket, és új családi ház építésébe kezdett. Azt gondolta, az együtt tervezett berendezés, és a közös, új otthon bebizonyítja komoly szándékait, és ismét fellángol régi nagy szerelmük.

De nem így történt. Az építkezés idejére – fél évre – kénytelen volt egy jóval szerényebb lakást bérelni. Már akkor sejthetett volna valamit, amikor Zsani nem költözött vele, hanem visszament a szüleihez. Pedig előtte hányszor elmondta:

 – Jóban rosszban mindig együtt leszünk!

Később gyakran jutott eszébe egyik férfisoviniszta barátja mondása: „Akkor higgy egy nőnek, ha ló legel a sírján!”

De akkor a szerelem vakságában nem sejtett semmit. Még akkor sem, amikor hiába hívta a lányt, menjenek ki az épülő házhoz, megtervezni a konyhát, egyetlen egyszer ment csak ki vele, s akkor is, úgy tűnt, nem nagyon érdekli az egész. Miklós észrevehette volna, hogy a lány gondolatai már egész másfelé járnak.

Akkor is csak a mensesre gondolt, mikor a lány egyszer körúti lakásán valamiért dühbe gurult, és olyat mondott neki, amit addig soha:

–         Takarodj innen!

Ha egy férfi a barátnőjétől ilyen mondatot hall, – jobb, ha azonnal szedi a sátorfáját, és örökre elköszön. Miklós is alaposan megsértődött, és elviharzott. De másnap már ott volt a lány nála, – bocsánatot kért, és, békülését szimbolizálva, – érzékien leszopta. Mit lehet ilyenkor tenni, természetesen megbocsátott.

Pedig a sok intő jelből észre kellett volna vennie valamit, vagy legalábbis fel kellett volna egy kicsit készülnie a közelgő drámára. Sűrűsödtek a problémák, és néha már Miklósnak is elege volt sok mindenből, de még mindig szerette a lányt. Látszólag jól megvoltak, azzal a különbséggel, hogy most Miklós járt Zsanihoz, szülei körúti lakásába, általában együtt aludtak, együtt keltek, és mentek dolgozni, majd délután találkoztak. Gyakorlatilag Zsani szüleinél laktak.

Újabb fontos intő jelek is mutatkoztak: a lány alig akart szexelni. Pedig ilyenkor azt mondják a lélekbúvárok, hogy már nagy baj van! Régen legtöbbször a lány kezdeményezett, de most csak kifogások voltak:

–         Nagyon fáradt vagyok, és stresszelnek a munkahelyi problémák is..

Aztán jött a nyár, a nyaralás ideje. Eddig közösen fizették az adriai utat, de most Zsani ragaszkodott hozzá – kollégái tanácsára – hogy most ő hívja meg!  Éppen építkezett, arra kellett a pénz, – de hát ilyen a szerelem, – Üsse kavics, miért ne hívná meg. Rovinjba mentek, s Marci és Bálint fiát is vitték magukkal. Az előző évek alapján még mindig nem jött rá, – jobb, ha szerelmével és fiaival inkább külön-külön mennek nyaralni, mert mindannyian féltékenyek egymásra. Ilyenkor Zsani volt a harmadik gyereke. Legalábbis úgy viselkedett. Ha fiai balra akartak menni, ő jobbra. Ha a fiúk kolbászt ettek volna, a lány fagyit. Két malomkő között őrlődött.

Újabb intő jel: a nyaralóhelyen egyik nap bezárta szobájuk ajtaját, és lehúzta nadrágját. Ilyenkor a lány már azonnal rá szokott bukni, – de most csak unottan olvasott tovább. Miki sokféleképpen próbálkozott, de olyan hideg fogadtatásra talált, – hogy egy idő után feladta.

–         Ennyi volt? Nem megy? – kérdezte a lány kárörvendően.

Pedig ahhoz már nem volt zöldfülű: ha a szexszel is gond van, nagy a baj!

Miklósban örökre megmaradt egy kép, a nyaralás utolsó napján, a strandon: éppen kamerázta a lányt a tengerparti büfében ülve, Zsani belenézett a lencsébe, elmosolyodott, és különös hangsúllyal azt mondta:

–         Miklós. Szeretlek!

Később kiderült, ez a mondat már az utókornak szólt…

Amikor hazaértek a tengerparti nyaralásból, másnap beültek egy kerthelyiségbe vacsorázni. Jól érezték magukat,  beszélgettek, látszólag minden rendben volt, Miki hívta a fizetőpincért, amikor futólag megkérdezte Zsanit, mikor találkoznak. A lány válasza egy kicsit meglepte:

–         Semmikor!

–         Holnap nem érsz rá?

–         Nem. Semmikor! Vége van!

Kiderült, soha többet nem akar találkozni vele. Aminek azzal is nyomatékot adott, hogy hirtelen felállt, és faképnél hagyta.

Világos. Utoljára még meghívatta magát nyaralni, – úgy érezte ez még jár neki, (hiszen új barátai ezt mondták) különben lehet, hogy már hamarabb szakított volna – aztán befejezte. Amikor faggatta:

–         Mit követtem el, amiért ilyen hirtelen szakítani akarsz?

Csak kurta furcsa válaszokat kapott:

–         Mert nincs semmi értelme.

Ezt már fel kellett volna fognia. De nem.

–         A korkülönbség miatt?

–         Nem. Nem tetszik, ahogy a fiaidat neveled. El vannak kényeztetve.

Ez már valami – a pedagógiai nézetkülönbség. De még mindig nem  elég jó magyarázat a hirtelen szakításra, hiszen két és fél éve ismeri a fiait.

Mivel kérdéseire soha nem kapott egyenes magyarázatot: –  és nem bírta felfogni, hogy két és fél éves nagy szerelmüket hogyan fejezhette be egyik pillanatról a másikra az a lány aki pedig nemrég még imádta, és amikor elment tőle majdnem mindig leszopta, (pedig biztos régóta készült már rá, csak ő hülye, nem vette észre) – nem hagyta békén a lányt. Állandóan hívogatta, kérdezgette, zaklatta. Kierőszakolt egy utolsó találkozást, amelyen a vén pojáca mindent megígért: amit korábban a lány szeretett volna, de ő addig nem volt hajlandó – feleségül veszi, gyereket akar, kettőjük nevére íratja az új házat…

Nem vette észre, hogy a fiatal lány már csak majmot csinál belőle, régen túllépett rajta. Pedig, ha egy kicsit gondolkozik, magától is rájöhetett volna: – Örülj annak ami volt, ennyi volt! Hiszen kezdettől fogva tudhatta, nem tart örökké. A lány  kiszeretett belőle – miért nem bírja végre felfogni?

Miklóst olyan hirtelen érte a szakítás, hogy nem bírta feldolgozni. Váratlan volt, annak ellenére, hogy számtalan intő jel figyelmeztette,  – de ő nem vette ezeket észre…

Ahányszor a rádióban megszólalt a „Sírni tudnék, annyira szeretem őt…” – ő is sírva fakadt.

Majd egy évig tartott, mire feldolgozta a számára hirtelen jött szakítást. De addig minden nőt lefárasztott, aki meg akart vele ismerkedni, és elüldözte őket szerelmi bánatával…