9. Fejezet. Janka
2010 április 2. | Szerző: kispapa51 |

Élvezte, hogy Zsani olyan érzékien csókol, játszott az ajkaival kívül, belül – biztos jó szerető. A csókolózást mindig is fontos előjátéknak tartotta, s úgy érezte, a szex egyik formája. Egy hosszabb csókcsatától mindig nedves
lett a nadrágja. E nélkül nem is tudott volna szorosabb kapcsolatba kerülni valakivel. Ezért nem tudott volna soha lefeküdni egy prostival, mert ahogy hallotta, a kurvák – ritka kivételtől eltekintve – nem hagyják magukat megcsókolni. Ebből is látszik, hogy a csók sokkal intimebb kapcsolat a dugásnál.
Sokat gondolkozott már azon is, miért is szeret ő ennyire csókolózni? Azt olvasta, Freud szerint a csók csecsemőkorunkból a mellbimbó-szopást idézi vissza. Közeli rokonaink a majmok is cuppogós és nyálas csókokat adnak egymásnak. Mások szerint viszont inkább azzal lehet kapcsolatban, hogy az ősembermama úgy táplálta kicsinyét, hogy a megrágott falatot szájból szájba adta, és a szájak összeérintése később is az érzelmi kötődést szimbolizálta.
A csók romantikus, bensőséges, szeretetteljes testi kapcsolat. Az emberek kétharmada jobbra dönti a fejét, miközben csókolózik. A csók lényege egyfajta puhatolózó intimitás, – akit megérintünk ajkunkkal az már intim szféránk része. Az ajkak átengedése egy finom behatolás a másik testébe, mely gyakran szimbolizálja a teljes testi átadást. A csók egyfajta kisebb egymásba olvadás, melynek célja a szexuális együttlét előkészítése. A csók jellemző tulajdonsága hogy követelőző és gerjesztő, vagyis mindig újabbat akar. A csókolózási technika sokat elárul a másik jelleméről és arról is milyen szerető lesz az ágyban.
Érdekes, hogy a polinéziaiak sohasem csókolóztak mindaddig, míg azt a partraszálló európaiaktól el nem tanulták. Lehet, hogy a csók európai találmány? A csók keleten egyáltalán nem divat, sőt sok helyen tabu. Sokan a higiéniával magyarázzák, mások azzal, hogy nem mindenki szereti energiáit, s lelkét megosztani másokkal.
Miközben Zsanival állva csókolóztak, az ágy felé oldalazott, majd odaérve ledöntötte a fekvőhelyre. Küzdöttek a hormonokkal, – végül a lány győzött: szép finoman az ágy széle felé tolta, majd lassan legurította a földre a férfit, aki nagyot huppant a szőnyegen. Megsértődhetett volna, hogy lelökték, de mindketten csak nevettek.
Zsani úgy érezte nincs még itt az ideje. Amiért meg kell küzdeni, értékesebb – magyarázta magának a férfi. Valójában ő is úgy gondolta, ne kapkodják el. Meg aztán Zsani anyja is bármelyik pillanatban hazajöhetett, ami rövidesen be is következett. Amint megjelent az ajtóban, gyorsan bemutatkozott a termetes asszonyságnak, aki nehezen palástolta megdöbbenését: – Mi a francot keres az én kis violám szobájában ez a vén fasz? – lehetett leolvasni az arcáról – Ki ez a liliomtipró, pedofil szatír?
Amikor először meglátta az orra előtt táncolni fényes, kék diszkócuccában a formás, gömbölyű, szőke lányt, nagyon megtetszett neki, és már akkor elhatározta megszerzi. Szokásos lassú víz technikájával sokat udvarolt a lánynak, mindig meghívta egy-egy italra, sőt, mivel majdnem egy helyen laktak, gyakran hazavitte. Kitartó udvarlásának lassan meglett az eredménye, mert szép lassan elhódította technikusától, aki nem nagyon figyelt a csajra. Janka, ahogy megérezte, mennyivel komolyabban érdekli a férfit, mint a fiatal srácot, kezdett egyre jobban vonzódni hozzá. Később mindig tagadta, hogy lefeküdt volna a technikusával, de Miklós nem zárta ki ezt a lehetőséget, tudomásul vette, hogy már nem szűz a lány. Janka az a kacér töltött galamb volt, amilyet mindig is kedvelt. A szépen fejlett lány formás csípőjét rendkívül erotikusan tekergette, és hatalmas mellei hullámzottak, mikor izgatóan táncolt előtte a dizsiben. Ki van ez találva, miért riszálják a nők a seggüket – akár egyedül is – a táncplaccon. Ilyenkor az egekben a tesztoszteron…
férfiasságán, fiatalosan lovagolt rajta, de Miklós kicsit lelassította a gyors tempót. Élvezte a fiatal, ropogós lány minden porcikáját. Simogatta a mellét, vékony derekát, széles csípőjét, kemény fenekét. Nem tudott betelni vele. Majd felemelte, megfordult, lefektette a hátsó ülésre, hogy ő irányítson, mert nem volt nála óvszer, bármikor kihúzhassa. Szép finoman dugta a fiatal szőke lányt. Időnként megállt, mikor úgy érezte, el akar menni. Hosszú ideig keféltek így, – mindketten nagyon élvezték, Janka fogta a vállát, miközben behunyta a szemét, majd nemsokára hangosan nyögni, vonaglani kezdett. Miklós még bírta, most vad lökésekkel folytatta, miközben mindketten élvezettel nézték a farkát, ahogy minden nyomásnál behatol a lányba, majd hirtelen kihúzta. Janka megfogta merev hímtagját, amint a kezében pulzált, majd tövig bekapta, és szívni kezdte. – Ejha, megint egy ilyen fiatal lány, aki ennyire ért a szopáshoz, és még le is nyeli…Janka ettől kezdve minden diszkón ott volt, a kefélés és egy kis pia reményében. Technikusára ügyet sem vetett többé. De Miklós még azt is el tudta képzelni a szexéhes kiscsajról, hogy buli alatt, – miközben ő diszkózott, – kint dugott vele is. Éjjel meg vele. Bár nem valószínű, mert a lány egyre jobban ragaszkodott hozzá, és szinte állandóan mellette volt, vagy a személyzeti asztalnál ült társaságával.

– Nagyon kívánlak.
– Most nem tudunk megállni, de ha annyira ragaszkodsz hozzá, akkor esetleg menet közben… – vicceskedett.
Fiatalság-bohóság, Jankának nem kellett kétszer mondani. Miközben vezetett lehúzta a sliccét, sőt, hogy kényelmesebben hozzáférjen, lehúzta a farmerét teljesen, és menet közben változatos kényeztetésben részesítette. Nem könnyű úgy a vezetésre koncentrálni, hogy az embernek közben szopják a farkát, de Miklós igyekezett. Már majdnem kiöntött a fehér vulkán, amikor azt hitte, rosszul lát: pár száz méterre előttük, az országút szélén két fakabát körözött. Annyi ideje volt csak, hogy Jankának szóljon, de annyi már nem, hogy a nadrágját is felhúzza. Mikor félreállt az út szélére, közvetlenül mellette megállt mellette a rendőr:– Jó napokat kívánok, a papírokat kérem ellenőrzésre!
– Legközelebb inkább álljanak meg egy kicsit pihenni.
jártak – annyira gyér volt a forgalom, hogy gyakran azzal múlatták az időt, hogy Janka beült a diszkópult alá s miközben Miki állva keverte a zenéket, barátnője a pultban lelkesen furulyázott. Egy ilyen alkalommal, – amikor nyitott sliccel állt a pultban és Janka alul lelkesen szopogatta – váratlanul egy egész német csoport nyomult be a diszkóbárba. De Janka hálistennek nem zavartatta magát, – amit egyszer elkezdett, végigcsinálta, – sőt, hogy ne maradjon semmi nyom, munkája gyümölcsét is mindig szépen lenyelte.Másik akrobatikus játékukban a lány széttárt lábakkal ült egy hintán, a férfinak pedig minden lengésnél be kellett találnia a puncijába. Nagyon fel tudott izgulni a ritka lökésektől, és hosszú ideig el tudták nyújtani a gyönyört.
Aztán – ahogy lenni szokott – egyszer csak Miklós olyan híreket hallott, hogy Janka egy fiatal sráccal is. Miklós nem szeretett osztozni a szeretett puncin, – így nem volt könnyű a szakítás, de muszáj volt.
Próbálkoztak sokszor a kapcsolat felmelegítésével, de találkozásaik mindig szenvedélyes szexben merültek ki, melyben felelevenítették a régi szép időket. Egyik ilyen alkalommal sokáig beszélgettek a lány nyaralójának a teraszán, amikor Janka kiöntötte a szívét:
– Te voltál a legjobb hozzám életemben, és Téged szerettelek a legjobban…
Miklós ezt a váratlan érzelem-megnyilvánulást persze csak a jó néhány pohár bor hatásának tulajdonította, de azért jól esett neki.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: